Ünnepi ebéd, egytál melegétel a Szent Egyed Közösséggel

Újabb közösséggel lépünk együttműködésre egytál – melegétel rászorulóknak programunk révén. A Szent Egyed katolikus lelkiségi mozgalom nélkülöző, beteg, szenvedő embereken segít imádsággal és munkával. A rászorulók karácsonyi ebédjét a Ferences Alapítvány honlapján keresztül is lehet támogatni. 


Alapítványunk egytál – melegétel rászorulóknak gyűjtésén keresztül egyre több közösséggel vagy egyházi szervezettel van lehetőségünk együttműködni. 2018 adventjében a magyarországi Sant'Egidio Közösséggel (Szent Egyed Közösség) vettük fel a kapcsolatot, akik minden évben nehéz sorsú családokat, hajléktalanokat, szociális otthonban élő időseket, és menekülteket látnak vendégül karácsonyi ebédre december 25-én. „Olyan embereket, akikkel rendszeresen találkozunk, év közben is… akiknek nem jut ünnep, még család vagy otthon sem” – olvashatjuk a közösség honlapján. 


A program két helyszínen valósul meg: Budapesten a Mária utcai Jézus Szíve templomban szentmisével kezdődik az együttlét, majd a Párbeszéd Házában folytatódik az ünnepi ebéddel; illetve a monori katolikus templomban a 12 órakor kezdődő imádság után tartják meg a karácsonyi étkezést. 

 

 

Az események támogatására sokféle módon van lehetőség: szívesen fogadnak tárgyi adományokat a közösség központjában, mindemellett nagyon várják azokat az önkénteseket, akik segítenek az ajándékcsomagolásban és egyéb előkészületekben, valamint az ebéd lebonyolításában. Alapítványunkunk egytál – melegétel rászorulóknak gyűjtésén keresztül, honlapunkon is támogathatják ezt a kezdeményezést, rajtunk keresztül a személyes segítségre, önkéntes munkára is lehet jelentkezni.

További információ az egytal@ferencesalapitvany.hu címen keresztül vagy a Szent Egyed közösség facebook-oldalán érhető el.

 

az esemény facebook oldala

egytál – melegétel rászorulóknak támogatása
 

VM / Ferenes Alapítvány
Fotó: Magyar Kurír