Meghirdették a 2018-2019-es tanév Ferences Ösztöníjprogamjának pályázatát – Interjú Dobszay Ambrussal

A Ferences Ösztöndíjprogram (FÖP) honlapján április 28. óta elérhetők a 2018-2019-es tanév új pályázati kiírásai. A program, amelyben évente nagyjából ötven diák vesz részt, 2013 szeptemberében indult, így a következő tanév lesz a hatodik ciklus. Eddig több mint 250 diák nyerte el az ösztöndíjat. Interjúnkban Dobszay Ambrus ferences közoktatási referenst kérdeztük az idei pályázat újdonságairól.


A következő tanévre vonatkozóan miből áll az Ösztöndíjprogram?

A Ferences Ösztöndíj Alapítvány ösztöndíjára a tavalyi évtől kezdődően két kategóriában pályázhatnak a ferences középiskolák diákjai. Kultatási-alkotás kategóriában idén is várjuk mindazok jelentkezését, akik szeretnének egy általuk választott témában kutatási, alkotási projektet megvalósítani A tanulmányi kategóriában azoknak érdemes pályázniuk, akik az iskolai tanóráik mellett külön foglalkozásokon is részt vennének, hogy az általuk választott két tantárgyat nagyobb intenzitással tanulhassák. Ez elsősorban  a tizenkettedikes diákoknak vagy azoknak a tanulóknak szól, akik a korábbi években már elnyerték a támogatást; és akik az egyetemi felvételire készülve azt tűzték ki célul, hogy emelt szintű érettségivel, nyelvvizsgával és tanulmányi versenyeken való sikerrel minél jobb pontszámokat szerezzenek. 

 

Ez előtt hogyan nézett ki a pályázat?

Korábban a 9-10-11-es diákoknak kellett kutatási-alkotási projektet véghezvinni. Most már nem korosztály alapján, hanem a célok szerint, a tanulók döntésére bízva működtetjük ezt a két kategóriát. 

 

Idén milyen újítást vezettek be?

Szeretnénk a diákokat arra ösztönözni, hogy közös pályázatokat nyújtsanak be, így idén azt is díjazzuk, ha közös kutatási-alkotói tervet adnak be a tanulók. Ez csupán egy lehetőség, amely plusz pontot jelent a pályázat elbírálásakor. (A közös pályázásért 50 plusz pont jár az 1000 pontos értékelési rendszerben.) Ennek az újításnak több oka van: először is szeretnénk, ha a tanulóink minél jobban elsajátíthatnák a kooperatív munkaformát. Erre az iskolákban kevesebb lehetőség adódik, mint egy szabadabban szerveződő programban.      
Közös pályázás esetén a diákoknak egyénileg is be lehet adni a pályázatot, mivel az elbírálás is egyénileg történik a tanulmányi eredmények, a versenyeredmények és a tanárok véleménye alapján. Ha közös kutatási tervezetet adnak be, és egyikük nem nyeri el az ösztöndíjat, akkor a közös pályázatuk sikertelen. Emiatt a közösen pályázó tanulók számára javasoljuk, hogy adjanak be egyéni tervezetet is. Ha pedig valakinek az egyéni és a csoportos projektje is nyertes pályázatnak minősül, akkor a közös projektet kell megvalósítaniuk. 

 

Ez az újítás hogyan fogja  befolyásolni a jelentkezők számát? Hány pályázatra számítanak?

Azt reméljük, hogy ez a változás növelni fogja a jelentkezők számát. Látok arra esélyt, hogy valaki, aki nem a legjobb tanuló, de jó ötletei vannak, egy közös projekttel bekerüljön a programba. Általában kétszer annyian pályáznak, mint ahány helyet biztosítani tudunk. Mégis úgy gondolom, hogy mindenki számára előnyös, ha jelentkezik, mert a diákok fontos tapasztalattal gazdagodhatnak, hiszen sokan életükben először készítenek ilyen jellegű „portfóliót”. Egy tanulási vagy kutatási tervezet összeállítása már önmagában is nagy munka, amelynek értéke van, és – ki tudja – ez egyszer még hasznos lehet a pályázó számára. 


Röviden hogyan foglalná össze a FÖP lényegét?

Merészen fogalmazva, ez egy „alternatív iskola” a hagyományos oktatás keretein belül: a megszokott módszerektől eltérő tanulási forma. A diákok az ösztöndíjas évük alatt olyan munkaformákat gyakorolnak be, amelyek a későbbiekben, az egyetemi vagy munkás életben is, nagyon hasznosak lesznek számukra. A kommunikációs tréningen például a legprofibb szakemberek készítik fel őket arra, hogy prezentációjukat hogyan tudják hatásosan, meggyőzően előadni. 
Az elmúlt években, amióta a FÖP működik, mindhárom ferences iskolában születtek olyan tanulói kutatási produktumok, amelyekkel tanulóink nagy jelentőségű versenyeken értek el sikereket. Bár ezek nem mindig az Alapítvány által támogatott diákok munkái voltak, mégis azt gondolom, hogy megvalósulásuk az Ösztöndíjprogram közvetett hatásaként is értékelhető. A program működése hozzájárul egyfajta, a kutatásokra és egyéni alkotásokra irányuló tanulási kultúra elterjedéséhez az érintett iskolákban.

 

Honnan meríthet ihletet az, aki szívesen pályázna, de nem talál megfelelő témát?

Elsősorban azokat a témákat kell felidézni, amelyek tanulásakor az iskolai órák valamelyikén azt érezték, hogy szívesen elidőztek volna még egy kicsit. Ezeket az ihletett pillanatokat lehet utólag megragadni, és felismerni magunkban a motivációt az adott témában való elmélyülésre. Bár a pályázati felhívás a diákoknak szól, a tanároknak is érdemes felfigyelniük rá, hiszen sokszor ők érzik úgy, hogy egy adott témakörre jó lett volna több időt fordítani. Minden tanár szereti a szakmáját, mindannyiunknak vannak pozitív értelemben vett „mániáink”, ezért olykor  fájdalmas számunkra, hogy erről a „mániáról” nem beszélhetünk egy kicsit  többet a gyerekeknek. A FÖP nagyon jó lehetőség arra, hogy a tanárok is változatosságot éljenek meg: olyan dolgot taníthassanak, ami számukra is izgalmasabb vagy mélyebb annál, mint ami az alapórák kereteibe beleférhet. Volt már példa erre: az egyik kolléga a saját doktori témájának egy leágazását ajánlotta föl kidolgozásra a mentorált diáknak, egy résztémát, amely egy gimnazista kutatói eszközeivel is jól megközelíthető. Ezért a tanárokat is biztatom, hogy keressék meg a tehetséges diákokat, és lelkesítsék őket, adjanak nekik témaötleteket. 

 

Hol tájékozódhat az érdeklődő a részletekről, illetve hol találja a pályázati dokumentáció elemeit?

A pályázati kiírás és útmutató (a kettő egyetlen dokumentum), valamint a kitöltendő adatgyűtjő oldal linkje és az adatkezelési hozzájárulás űrlapja itt található: http://www.ferencesosztondij.hu/fop/palyazatok - külön a kutatási-alkotói, s külön a tanulmányi kategória pályázói részére. A kutatási-alkotói, illetve a tanulmányi tervhez nincsen sablon (bár az útmutatóban ehhez is adunk tanácsokat), ezeket tehát önállóan kell megalkotniuk, maximum 1000 szóban, s 2018.május 31-ig ezt is el kell küldeniük az Alapítvány címére, a foa@ferencesek.hu e-mail-fiókra.


 

Varga Mónika – Ferences Sajtóközpont, Ferences Alapítvány

Hasonló tartalom