Vukán György-emlékkoncert az autizmussal élőkért

Ismét a Zeneakadémia adott otthont a január 16-án megrendezésre kerülő Ferences Jótékonysági Estnek. Az esemény ezúttal két célt szolgált: Balázs János és zenésztársai a 2013-ban elhunyt Vukán György zongoraművész és zeneszerző emlékének szentelték a koncertet, melynek bevételét az autizmussal élőkért ajánlották fel.


Tizedik, jubileumi jótékonysági koncertjét tartotta meg a ferences rend január 16-án este a Zeneakadémián. A rendezvényen – amelynek fővédnöke Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége, valamint Erdő Péter bíboros volt – ez alkalommal Balázs János Liszt Ferenc-díjas zongoraművész és zenésztársai léptek színpadra, kiállva az autizmussal élők ügyéért. Az est bevételeit a ferences rendi Autista Segítő Központnak ajánlják.
 


Bevezető beszédében Dobszay Benedek ferences tartományfőnök a hívő ember életében megvalósuló evangéliumi szegénység és a szegénység elleni küzdelem párhuzamáról beszélt. A provinciális hangsúlyozta, hogy a nélkülözés és a kilátástalanság sok esetben nemcsak az anyagi szegénységből, hanem a kapcsolati rendszerek hiányából is ered. „Ma, amikor 10. jubileumi jótékonysági koncertünket ünnepeljük, hálásak vagyunk, mert az elmúlt évtizedben újra meg újra megtapasztaltuk, hogy vannak társaink, támogatóink, akik részt vesznek abban a szolgálatban, amellyel nélkülöző embertársainkon próbálunk segíteni. A gyöngyösi Autista Segítő Központ az elmúlt években nem működhetett volna az ő bátorításuk, adományaik és munkájuk nélkül.

Az est moderálására Bősze Ádámot kérték fel a szervezők, aki a műsorszámok között rövid idézeteket olvasott fel, amelyekkel a színpadra lépő művészek Vukán Györgyre emlékeztek. 
 


A koncert első száma, Gershwin–Balázs: Kék rapszódia című műve előtt Bősze Ádám elmesélte a közönségnek Balázs János és Vukán György megismerkedésének történetét: hogyan lett egy Facebook-üzenetből életre szóló barátság, és miért nevezte Balázs János zenei nagyapjának Vukán Györgyöt. 

Sáfár Orsolya és Balázs János előadásában Dubrovay: Karácsonyi dalok ősbemutatója következett, majd színpadra lépett Vukán György keresztfia, ifj. Balázs Elemér is, akiről a zeneszerző halála előtt azt mondta: egész pályáján nem látott ilyen tehetséges zongoristát. A fiatal művész a Vukán György által komponált „Elemérkének” című darabbal tisztelgett elhunyt keresztapja előtt. Az est első felvonását Ninh Duc Hoang Long, a 2018-as Virtuózok című tehetségkutató nagy felfedezettje zárta. A fiatal énekes különleges hangjával elkápráztatta a közönséget.
 


Franz Schubert: Der Hirt auf dem Felsen című alkotása nyitotta a koncert második felvonását, amelyet Freund Tamás (klarinét), Bihari Adél (ének) és Balázs János triója adott elő. Freund Tamás neurobiológus visszaemlékezésében a Vukán Györggyel tartott közös előadásaikról hallhatott a közönség, amelyeken ő szakmai szempontból magyarázta a kreativitás elméleti, neurobiológiai hátterét, majd Gyuri ezt a gyakorlatban, zongorán mutatta be a közönség által választott hangokra improvizálva. Ezen műsorokon most Balázs János áll az agykutató mellett. 
 


Ezután Vigh Andrea, a Zeneakadémia rektora két hárfamű előadásával lépett színpadra, s így emlékezett Vukán Györgyre: „Gyurival az improvizációk alkalmával váltunk igazán zenésztársakká. Felejthetetlen ember volt, ízig-vérig muzsikus. A nekem komponált hárfamű ősbemutatóját már nem élte meg.”

Az ünnepi koncert következő szakaszában a szent zene került előtérbe, tisztelegvén ezáltal Vukán György szakrális művei előtt. Az Ars Nova Sacra Énekegyüttes és Balázs János Rossini-misetételeket, valamint Fauré: Cantique de Jean Racine című művét adta elő.
 


Vukán György által írt Jazz standardekkel zárult a koncert. Az egykor Balázs Elemér, Berkes Balázs és Vukán György alkotta Creative Art Trio nevű hármasban most Balázs József vette át a zongorista helyét. Berkes Balázs ezt a felállást neveik után Creative B Trióra nevezte át. A produkciók előtt Bősze Ádám röviden ismertette a felhangzó műveket. Kiderült, hogy a JCK darab címe nem másra utal, mint a Jó Cigányok Klubjára, hiszen ezzel a jelzővel méltatta Vukán György egy vidám szerzeményét barátja, Szakcsi Lakatos Béla. A Bop for two friends című jazzdarab zárta az estét, amelyet „Gyurira és Elemérre gondolva” Berkes Balázs komponált. 
 


Az est végén maga Balázs János vette át a szót, aki alázattal és hálásan köszönte meg a közönség soraiban ülő szervezőknek és támogatóknak, hogy jelenlétükkel segítették ezt a missziót és az autizmussal élő gyermekek ügyét. „Hálás vagyok, hogy ilyen csodálatos estét  szentelhettünk Vukán György emlékének, mégpedig egy nemes cél érdekében. Köszönöm művésztársaimnak is, hogy csatlakoztak ezen misszió megvalósulásához.”  Ráadásként Vukán György egyik leghíresebb műve, a Last Message hangzott fel.
 


A Ferences Rendtartomány és a Ferences Alapítvány eseményén jelen volt többek között a gyöngyösi Autista Segítő Központ vezetője, Kis Erzsébet és az intézmény lelki igazgatója, Szabó József OFM is. A vendégek soraiban helyet foglalt a köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita. Jelen volt a Magyar Nemzeti Bank képviselője, valamint az est szponzora, a MET Magyarország Zrt. képviselője; Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár, és a ferences rend további nagyra becsült támogatói. 

Nemcsak ezen koncerten keresztül, hanem a Ferences Alapítvány honlapján is folyamatosan támogatható az autizmussal élők ügye, amely a magyarországi ferencesek egyik legfontosabb szerepvállalásai közé tartozik.

 

VM – Ferences Sajtóközpont, Ferences Alapítvány
Fotó: Gieszer Richárd