„Vannak olyan sebek, amiket nem szabad felszakítani” – interjú Vincze Sárával és mentortanárával

Vincze Sára ebben a tanévben első alkalommal vesz részt a Ferences Ösztöndíjprogramban. Kutatása során célul tűzte ki, hogy megismerkedjen az örökbefogadással, annak folyamatával és egyéb tényezőivel. Osztálytársa John Gergely, a Szent Angéla Gimnázium 10. osztályos tanulója és Isztl Melanie beszélgettek az ösztöndíjassal és mentortanárával.


Saci másfél éve az osztálytársam. Most egy olyan oldalát szeretném bemutatni, ami még engem is meglepett, természetesen pozitívan. Beszélgetésünk során elmesélte, hogyan is működik az örökbefogadás, és hogy miért vágott bele annak kutatásába.
 

 

Miért és hogyan jelentkeztél a Ferences Ösztöndíjprogramra?

Vincze Sára: Azért jelentkeztem a programra, mert van két örökbe fogadott roma származású unokatestvérem; mindig is szerettem volna jobban belelátni az örökbefogadásba. Nemcsak azért, hogy közelebb kerülhessek hozzájuk, hanem azért is, mert a későbbiekben szeretnék segíteni nekik azokban a nehézségekben, amelyeket az örökbefogadás sebei okozhatnak.
Előző tanévben a szervezők kiírták az ösztöndíjpályázatot, amit elkészítettem és beadtam. Úgy látszik, tetszett nekik, mert beválogattak.


Az ösztöndíjprogramban a pályázó diák választhatja ki, hogy ki legyen a mentortanára. Tanárnő miért mondott igent erre a felkérésre?

Vámossy Erzsébet: Ennek több oka is van. Az egyik az, hogy nagyon nehezen tudok nemet mondani, szeretem a kihívásokat. Másrészt pedig Saciban látom, hogy nagyon érdeklődő, érzelmileg és értelmileg is intelligens lány. Nem volt kérdés, hogy az ő megkeresésére csak igen lehet a válaszom.


Hogyan kezdődött el a munka?

Vincze Sára: Először sokat olvastam a témával kapcsolatban az interneten, és átnéztem a jogi hátterét is, majd leültünk a tanárnővel, és rengeteg információt gyűjtöttünk. Filmeket néztünk az örökbefogadottakról, hogy jobban megértsük őket. Megtudtuk, hogy mit is jelenta nyílt és titkos örökbefogadás. Ezek után összeírtunk rengeteg kérdést: örökbefogadó szülőkhöz, örökbe adott gyermekhez, örökbe adó anyához és gyermekvédelmi szakemberekhez, jogászokhoz; majd pedig belevágtunk az interjúzásba. Erzsi néni sokat segít nekem a találkozók megszervezésében. Minden héten egy vagy két plusz órát töltöttünk a projekttel.


Nem volt nehéz beszélni örökbe fogadó anyákkal? Nyitottak voltak?

Vincze Sára: Mindenki szívesen beszélt a saját életéről, hálásak voltak a kérdésekért. Nagyon szeretek új embereket megismerni, meghallgatni személyes történeteiket. Miután hazaértem az interjúkról, mindig sokat gondolkoztam a hallottakon.


Mi jelentett nagy kihívást a munka során?

Vincze Sára: Egyrészt az idő – mert nagyon időigényes volt a projekt –, másrészt az, hogy örökbe adó anyákat nem kérdezhettünk meg, nem lehetett őket elérni: vannak olyan sebek, amiket nem szabad felszakítani, legalábbis nekem nem. Tehát a téma ezen részét nem tudom kutatni, pedig ez érdekelt volna a legjobban.

Vámossy Erzsébet: Maga a téma az, ami eléggé megviselt, ugyanakkor hihetetlenül érdekelt is mindkettőnket. Én az örökbefogadáshoz nem értek, bár 15 évig voltam természetes családtervezési tanácsadó, 10 évig jegyesoktató, tehát a családdal, házassággal, gyerekvállalással rengeteget foglalkoztam. Valóban nagyon érdekes és megdöbbentő volt számunkra, hogy az életadó anyák elérhetetlenek: aki életadó anya, azzal nem szabad beszélni. Ahogyan próbáltunk kapcsolatba lépni velük, mindenhonnan az a válasz érkezett, hogy nem szabad őket felkeresni, mert a kérdéseinkkel valószínűleg mély töréseket okoznánk, ehhez pedig nincs jogunk. Hagyni kell, hogy a sebeik begyógyuljanak. 
Örökbe fogadó édesanyákkal könnyebb volt beszélni. Nagyon pozitívan értékelik azt a változást, ahogyan egy kisgyermek bekerült a családjukba, és ilyen módon lett a saját gyermekük. Beszéltünk egy olyan férfival is, aki örökbe fogadott volt. Nagyon fontos volt mindegyik beszélgetésnél, hogy diszkrétnek kell lennünk. Nem kérdezhettünk olyat, amivel már átlépnénk egy bizonyos határt.


Mikor és hogyan kell bemutatni a kutatás eredményeit?

Vincze Sára: Az eredményeket egy 3-5 oldalas tanulmányban foglaljuk össze, ebben kell leírni mindent, amit a kutatás során elértem. Május 22-én pedig, az úgynevezett projektnapon, a többi ösztöndíjas tanulóhoz hasonlóan egy rövid prezentációban elő is adhatom majd mindezt a program támogatói, a FÖP-ös tanárok és diáktársaim előtt. Ezen kívül a Szent Angélában is bemutathatom egyszer, kvázi “főpróbaként”.


Mi volt az eddigi kedvenc részed az ösztöndíjprogramban?

Vincze Sára: Nagyon jól éreztem magam a kommunikációs tréningen. Összeszoktunk azokkal az angélásokkal, akikkel együtt mentünk; jókat beszélgettünk, valamint megismerkedhettünk szentendrei és esztergomi ferences diákokkal is.


Mit adott ez az Ösztöndíjprogram?

Vincze Sára: Számomra azt, hogy ennek köszönhetően közelebb kerülhettem az örökbe fogadott unokatestvéreimhez.

Vámossy Erzsébet: Volt, hogy úgy éreztem, hogy nincs kedvem a projekthez: késő délután, már mennék haza... De miközben kutattunk és videókat néztünk a különórákon, egyre jobban elérzékenyültünk – meg is állapítottuk Sacival, hogy ez az az óra, ahova egy százas papírzsebkendővel kell érkezni. Az, hogy más emberek sorsával ennyire azonosulhatunk, érzelmileg és szellemileg is  feltöltött minket. Amikor interjút készítettünk az érintettekkel, bármennyire is fáradtak voltunk, mindig jól estek a beszélgetések: éreztük, hogy lelkileg nagyon sokat ad ez nekünk.
 



Szeretnél a későbbiekben komolyabban foglalkozni az örökbefogadással?

Vincze Sára: Néha úgy érzem, hogy jó lenne, máskor úgy érzem, nagyon sok. Lelkileg elég megterhelő ez a téma. 


Mit szólnál, ha kiderülne, hogy téged örökbe fogadtak?

Vincze Sára: Gondolkodtam már ezen. Régebben úgy éreztem, hogy  kilógok a családból. Most már látom, hogy nagyon is hasonlítok rájuk. Ha örökbe fogadott gyerek lennék, akkor nem venném ilyen természetesnek, hogy vannak szüleim. Úgy érzem, az örökbefogadottak sokkal hálásabbak a szüleikért, mint én.


Végül: kinek ajánlanád az ösztöndíjprogramot?

Vincze Sára: Minden tanulótársamnak, aki még nem tudja, hogy mivel szeretne foglalkozni, de van olyan téma, ami érdekli.


John Gergely, Isztl Melanie – Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnázium