A művész a zenével tud segíteni – Interjú Balázs Jánossal a Ferences Jótékonysági Estről

Folytatódik a Ferences Jótékonysági Estek sorozata: a Zeneakadémián január 16-án este fél nyolctól Balázs János és Zenésztársai Vukán György emlékének szentelt koncerttel állnak ki az autizmussal élők ügyéért. Szerdahelyi Csongor, a Ferences Sajtóközpont vezetője a Ferences Alapítvány közelgő eseménye előtt készített interjút Balázs Jánossal.


Kicsoda Ön számára Vukán György és miért döntöttek úgy, hogy az Ő emlékének szentelik a közelgő koncertet?

Nehéz összefoglalni, hogy mit jelentett az ő személye számomra. Vukán György személyisége nagyon komplex volt, így az én kapcsolatom is sokoldalú volt Gyurival – mi csak így hívtuk. Nemcsak zeneileg, zongoratechnikailag tanulhattam sokat tőle, hanem olyan emberi értékeket és világnézetet is átadott nekem, amely az egész életemre hatással van. Vukán György karizmatikus személyisége, tisztasága, egyenes őszintesége mind olyan tulajdonságok, melyek azt mutatják, hogy ő nagyon nagy ember volt. Számára a zene kifejezésmód volt arra, hogy a világról alkotott képét és az emberekbe vetett bizalmát összehangolja. Egy ilyen emberrel folyamatos kapcsolatban lenni, együtt játszani és együtt gondolkodni: Isteni gondviselés. 


Ezen a koncerten olyan zenészekkel lép színpadra, akik mind kötődnek Vukán Györgyhöz?

Igen, kötődnek is, illetve nagy tisztelői. Vukán György sokszínűségére visszautalva: a klasszikus és jazz zene együtt lesz nagyon fontos a koncerten, hiszen az ő életében is mind a két műfaj kiemelt szerepet játszott. Fellépnek olyan művészek, akik kifejezetten klasszikus zenét fognak játszani, és olyanok is, akik jazzt; az este egy részében pedig a klasszikus zene megmutatja magát a jazzben és fordítva is. Fontosnak tartom, hogy ezeket a műfajokat ne elválasszuk egymástól, hanem kiemeljük a két stílusban lévő értékeket. 


Vukán György zeneszerző is volt. Az ő szerzeményei is felcsendülnek majd a koncerten?

Természetesen igen. A koncert fontos része lesz, hogy bemutatunk néhányat az ő alkotásai  közül. Vukán György életműve nekem személyesen is sokat jelent, és emlékkoncertjén keresztül szeretném buzdítani a kortárs művészeket, hogy játsszák az ő szerzeményeit. Gyuriról sok emberben az a kép él, hogy ül a zongoránál, improvizál, játssza a szép melódiákat… Kevesebben tudják róla, hogy milyen fantasztikus, grandiózus művei is vannak: egy miséje, ami gyönyörű; egy operája és több zongoraversenye. Szeretném, ha az intézmények és a művészek jobban felkarolnák ezeket a műveket, hiszen egy nagy ember nagy alkotásairól van szó, akiről egyébként köztudott volt, hogy nem tudta jól menedzselni magát. Éppen ezért nekünk, mai művészeknek kell megmutatnunk, hogy Vukán Györgyöt nyugodtan sorolhatjunk a 20. század nagy zeneszerzői mellé. 

 


 

Milyen gyakran nyílik lehetősége a művészet eszközeivel segíteni? Mit jelent ez Önnek?

Amikor csak tehetem, igent mondok az olyan felkérésekre, amelyek a segítségnyújtásról szólnak. Úgy gondolom, hogy egy művésznek ez kötelessége is – hiszen a művész egész életében ad: minden szereplése alkalmával otthagy a színpadon egy darabot a lelkéből. Egy jótékonysági koncert azért is különleges, mert ekkor az adni akarásnak olyan transzcendens megvalósítása következhet be, ahol a művészek és a közönség is mind egy jó ügyért fognak össze: mindenki azért jön el, hogy valami maradandó megvalósulhasson. Ez Vukán Györgynek is szívügye volt, de Liszt Ferenc, minden zongorista atyja is vallotta, hogy a művész a zenével tud segíteni: egyrészt a léleknek, azáltal, hogy a közönséget kiszakítjuk a szürke hétköznapokból; másrészt személyünk által olyan ügyeket tudunk képviselni, amelyekben mi magunk is hiszünk, amelyek számunkra is fontosak. 


Van esetleg kapcsolata autizmussal élőkkel?

Természetesen, sok zenész ismerősöm is van, akik autizmussal élnek - nagyon jó művészek. Ebből is látszik, hogy abszolút értékes és munkájukban magasra értékelt emberek is lehetnek érintettek az autizmusban. Ezidáig is számos fantasztikus embert tartunk számon, akik autizmussal éltek, és maradandót alkottak – s ezután is minden bizonnyal sokan lesznek még közöttünk! Nagyon fontos, hogy nagyobb fókuszt helyezzünk az ő nevelésükre, hiszen ezáltal a családjaiknak is segítünk.
 


 

Mit vár ettől a koncerttől?

Bízom benne, hogy sikerül minden tekintetben a lehető legjobban megvalósítanunk. Valószínűleg tele lesz a Zeneakadémia, és úgy gondolom, hogy nagyon sok embernek fogunk tudni segíteni. A ferences rend minden évben szervez  jótékonysági estet, évről évre neves művészek közreműködésével. Nagy öröm számomra, hogy idén engem kértek fel, és hogy el is tudtam vállalni. Sok sikert kívánok  a ferenceseknek ehhez a méltó kezdeményezéshez, mely révén a zene egyszerre lehet magas szintű művészet és a jótékonykodás eszköze.
Hol máshol valósulhatna ez meg, mint a Zeneakadémián, ami országunk egyik éke.

 

A Ferences Alapítvány honlapján a ferences rendi Autista Segítő Központot IDE kattintva támogathatják.

Ferences Alapítvány – Ferences Sajtóközpont