A Gondviselés műve – a ferencesek harminc éve Nagyszőlősön

Ünnepi szentmisét tartottak július utolsó vasárnapján a nagyszőlősi római katolikus templomban, amelyen a ferences misszió harminc éves fennállására emlékeztek. A szentmisét Majnek Antal munkácsi püspök mutatta be. 


Július 28-án 11 óra előtt néhány perccel harang kondulása szólította szentmisére a nagyszőlősi híveket, éppúgy, ahogyan harminc évvel ezelőtt, Paskai László látogatásakor a temetőkápolna kisharangja jelezte a közös ünnep kezdetét. A bíboros úr 1989 májusában érkezett a városba, s a temetőkápolnában bemutatott szentmise után a hívekkel együtt vonultak át a plébániatemplomba, és léptek be a roskadozó falak közé.
 

 

Még ebben az évben három ferences költözött ide és megkezdték missziójukat: Zatykó László, Radics Dávid és Majnek Antal. Érkezésükre és az azóta eltelt harminc évre emlékeztek vissza július 28-án, Nagyszőlősön. A kezdőének alatt tíz ferences vonult be a ministránsokkal a teljesen megtelt templomba. Nemcsak Nagyszőlősről, hanem Husztról, Tiszaújlakról, Nevetlenfaluból, Munkácsról és további környező településekről is érkeztek az ünneplők. A szentmise bevezető részében a misszió jelenlegi vezetője, Magyar Gergely OFM elmondta: harminc év talán nem tűnik sok időnek, mégis fontos visszatekinteni és hálát adni ezért a három évtizedért, amit Paskai László bíboros úr, aki a missziót útjára indította, és sokan mások is a Gondviselés művének tekintenek. Az ünnep kezdetén különleges ajándék fogadta a híveket: olyan harmincéves hangfelvételeket játszottak le, amelyek a misszió indulásakor készültek, köztük volt Paskai László bíboros úr első nagyszőlősi köszöntése is.

 


 

Ünnepi prédikációjában Zatykó László az imádság evangéliumának nevezte Szent Lukács evangéliumát, hiszen a legtöbbet nála olvashatunk az imádságról. „Az ima olyan, mint egy légzőgyakorlat az edzés előtt. Jézus azért tanít bennünket imádkozni, hogy minél nyitottabb szívvel, minél tágabb tüdővel tudjuk befogadni a szentségeket” – mondta László atya. „Hogyan imádkozik Jézus? A rejtekben, elvonulva: övé a gyönyörűséges hajnal, a napfelkelte és az éjszaka imádsága. Tekintsük Jézust, ahogyan a színeváltozása helyén imádkozik! Tekintsük Jézust, ahogyan a Getszemáni-kertben térde borulva fordul Atyjához: »Atyám, ha akarod, kerüljön el ez a kehely!« Ma is Jézus imáját halljuk. Szent Lukács evangéliumában ezen részlet azzal a szóval kezdődik, amely gyermeki bizalommal szólítja meg a Jóistent: Abba, Atya, Édesapa. Jézus arra biztat minket, hogy mi is kiáltsunk így Istenhez. Ki tud így kiáltani? Ki tudja ezt igazán szívből kiáltani? A Szentlélek kegyelmét kell kérnünk, hogy erre képesek legyünk.” 

 


A szentmise záróáldása előtt az egyházközség nevében Bilák János, a nagyszőlősi képviselőtestület világi elnöke köszöntötte a ferenceseket: „Hálásak vagyunk, hogy ilyen lelkipásztorok szolgáltak és szolgálnak ma is közösségeinkben. Reméljük, hogy látogatásaitok alkalmával megtapasztaljátok, hogy egy olyan családhoz tértek haza, amelynek mindig tagjai lesztek, egy családhoz, amely mindig hálával és imával gondol rátok, megköszönve a mennyei Atyának, hogy pásztorokat küldött nyájához.” 
A Beregszászi Konzulátus nevében jelen volt Békésiné dr. Lukács Angéla konzul, aki rövid beszédében elmondta, hogy a misszió harminc évvel ezelőtti kezdete azt jelentette és jelenti ma is, hogy Isten gondoskodott a katolikus hívekről Kárpátalján.

Végül Majnek Antal rövid visszaemlékezéssel zárta az ünnepet: „Amikor megérkeztünk, a temetőben volt az első szentmise. Ez sok mindent elmond, de legfőképpen azt, hogy feltámadunk. Ebben a reménységben éltek itt a hívek a nyomorúság idején. Majd harminc évvel ezelőtt ez a remény elkezdett kiteljesedni. Azóta él, erősödik és növekszik ez a gyönyörű szép reménység: velünk az Isten!”
 


A szentmisét követően örömmel és könnyekkel teli találkozásokra került sor. A korábban itt szolgált ferences atyákat köszöntötték mindazok, akik egykor mellettük munkálkodtak, akik mellett ott voltak betegségük, nehézségeik ideje alatt. Régi történeteket idéztek fel a misszió kezdeti időszakairól, néhányan fényképeket is hoztak a megemlékezésre. 

 

 

„Nem lehet elmondani, hogy mit jelentett számunkra az, amikor meghallottuk a harangszót. Még ma is a fülünkben cseng az a harang. Tudtuk, hogy visszakaptuk a templomot” – emlékezett vissza egy nagyszőlősi idős hölgy.
„Kislány korunkban itt voltunk elsőáldozók. Szomorú volt, amikor harminc évvel ezelőtt beléptünk a templomba: mindenhol só volt, mert bőrraktárnak használták azelőtt. Aztán egyre többen lettünk: ha valaki belefogott egy munkába, egyből jöttek az emberek a templomba, hogy segítsenek neki. Együtt hoztuk helyre a károkat” – mesélték néhányan a hívek közül.
 

 

Az agapé után a ferencesek rendházában szűk körű ebéddel zárult az ünnep, amellyel együtt a ferences misszió harmincegyedik éve is elindult. Kívánjuk a most is Kárpátalján szolgáló ferences szerzeteseknek – Gergely, Márió, Ámosz és Egyed testvérnek –, hogy Isten áldása kísérje mindennapi munkájukat. 


VM / Ferences Sajtóközpont, 2019
Fotó: Varga Mónika